Kancsendzönga havas csúcsán
Ifjú MAGYAR mosolygott,
Meghódított egy nyolcezrest,
Néhány percig boldog volt.

Sziklák hátán kapaszkodva
Hajtotta vasakarat,
Zászlót tűzni a hegycsúcsra,
Elérni napsugarat.

Ünneplésre nem volt idő,
Hosszú út várt lefele,
Mert az éjjel fagyos fogát
Fente gyengült testekre.

E tudattal ereszkedett
Le szikláról sziklára,
S megriadva vette észre,
Lemaradt a bajtársa.

Segíteni, segíteni,
Ez lüktetett agyában,
Majd félelmet nem ismerve
Visszaindult utána.

Segíteni, segíteni,
Ez lebegett előtte,
Lendületét jégfolyosó
Átka várta előre.

Ott alszik most örök álmot
A szikláknak ölében,
Égi madár dicshimnuszt zeng
Altatóként fülébe.

Isten áldjon meg Kiss Péter,
Vigyázza a lelkedet,
Példaképként élsz szívünkben
Eme dicső tetteddel.