Vidámságról kéne most már csevegni veletek,
boldogságban fürödni, mint porban a verebek,
rügyeznek a fák, nyílnak tavasznak virágai,
szeretőm csókjait, emlékeim mély zuga rejti,
Változó a napok ritmusa,
kinek van, kinek nincs humora,
nem akarom a múltat elemezni,
ami szép volt arra emlékezni.
Ott túl ősi nyíresnek, madár lakta fészkében,
álmokat rejtettem el, fehér nyírfa kérgében,
a régi ősfás tölgyes, tele bozóttal bokorral,
hol a villám sújtotta tölgy hasított torzóval.
Vágyaimat az évek betemették,
lassan nem lesz kinek köszönnék,
fiatalok előre nem köszönnek,
mocsara lesz lassan közönynek.
Ha nem fújom barátom hajójának vitorláját,
számára már nem is vagyok megfelelő barát,
na jó tudom, a politika mindenhova nyomul,
de szócsöve nem leszek senkinek ezentúl.
Karanténban a szó töményebb,
hirtelenség nem legszerencsésebb,
méltányolni a segítséget,
ragyogás váltja a sötétséget.
Sétám az erdőből jövet, hát véget ér lassan,
így aztán elköszönök, mélységes alázattal,
írásaimmal vezetem le, a feszültséget,
kívánok sok türelmet, megértést, békességet.
-Barcs-2020.03.24.-írta-Varga István.