Kis porszem a
világmindenségben,
ezt jelenti
az én földi létem.

Időm őröl
malomkövek között,
legszebb álmom
fényévnyire szökött.

Anyám s apám
a csillagok között,
szívem akkor
szilánkosra törött.

Szeretettnek
érezhetem magam,
támaszom a
párom és a fiam.

Öröm és gond
eggyé gyúrta lelkünk,
négy évtized
így repült el velünk.

Egyetlenem,
életem értelme,
génjeim és
reményem él benne.

Hű barátom
egy labrador, Soma,
ő, ki engem
el nem hagyna soha.

Segítőkész,
lesi kívánságom,
éjszaka meg
vigyázza az álmom.

Elborzadok
a való világtól,
kettős mérce
rút igazságától.

Kedvenceim
virító virágok,
szebbé teszik
ezt a csúf világot.

Ápolgatom
őket rajongással,
meghálálják,
üde színpompával.

Hogyha a bú
hatalmába kerít,
hegedűszó,
mi jókedvre derít.

Időnként,
ha megrezdül itt belül,
gondolatom
papírlapra kerül.