Arra eszmélt fel, hogy a lángok belekaptak ruhájába, már a nadrágja szára is lángolt. Hamar csapkodni kezdett, a mellette levő pulóvert rászorította a lábára, így a tűznek életet adó oxigén hiányában kialudtak a lángok. Szerencsére nem sérült meg, csak a nadrágja lett nagyon viseltes tőle, és a keze kicsit bekormosodott, de ennyivel megúszta. Fázott, közelebb ment a tűzhöz, és gondolkodni próbált. Mintha egy üres hordó lett volna a feje helyén, semmi nem jutott eszébe, még a neve sem. Ez a totális semmi – mondta félhangosan, de szerencsére gondolataim vannak. A tüzet ismerem, az életösztöneim rendben, hisz eloltottam, amikor kellett. Akkor mi a baj? – törte a fejét. Körülnézett, de senki nem volt körülötte, nem is tudta, hogy került ide, honnét jött, hova tart, egyáltalán hol van? Így csak üldögélt a semmiben a semmiért, várta, hogy valami történjen, ami emlékezteti valamire, ami visszahozza üres fejébe a megértést. Hajnalodott, lassan világosodott körülötte, már látta, hogy egy vízparton ül, mögötte fák, a vízben kikötve egy csónak. Ekkor fejében megszólalt egy hang. Üdvözöllek a mindentudás birodalmában – mondta. Mi az, hogy mindentudás? Hisz semmire sem emlékszem, üres a fejem – háborgott hangosan. Ez azért van, mert befogadtad az összes létező tudást, és nem tudást. A kettőből következik ez az állapot, amely képessé tesz arra, hogy ha kell, használd, ha nincs rá szükséged, akkor elillan, hogy helyet adjon a következő lehetőségnek, amit szeretnél – mondta a hang. Hát én szeretném tudni, hogy kerültem ide? – kérdezett vissza. Csónakkal jöttél, szabad akaratodból – kapta meg a választ. Miért jöttem ide? – tette fel az újabb kérdést. Megtapasztalni ezt az érzést – válaszolta a hang. Ha vissza akarok menni oda, ahonnét jöttem? Szabad az akaratod, oda mész, ahova akarsz – kapott újabb választ. Honnét jöttem?- hangzott el az új kérdés. A múltadból – adta meg a választ a hang. És miért vagyok itt? – kérdezte türelmetlenül. Mert ide akartál jönni – kapta meg az újabb magyarázatot. Egyre inkább nem értett semmit. Most kivel is beszélgetek? Nincs itt senki! Felállt, elindult a csónak felé, aztán gondolt egyet és mégis a vízhez ment. Döbbenten vette észre, hogy az helyett, hogy lesüllyedt volna a vízbe a lába, a víz tetején jár. Ez lehetetlen! – kiáltotta hangosan. Ekkor lemerült a víz alá, prüszkölve, csapkodva úszott ki a partra. Miért? Miért jártam a vízen, és miért süllyedtem el? Hogy lehet ez? – kérdezte egy szuszra. Mert ezt akartad – válaszolt neki újra a hang. Akkor, amit akarok, minden teljesül? – mondta és vidáman csengett a hangja. Igen, bármi, amit szeretnél, teljesül – jött újra a válasz. Akkor most tudni akarom, honnét jöttem, miért vagyok itt, a múltamat akarom megismerni. Rendben van, ha így akarod – szólt újra a hang hozzá,  azzal a tűz mellett találta magát, és a nadrágját égető lángokkal hadakozott. A fenébe, majdnem kigyulladtam – mérgelődött. Még szerencse, hogy felébredtem. Lassan hajnalodott, körülnézett, egy csónakot látott a homokos parton, mögötte pedig fákat. Vajon hol lehetek? Még szerencse, hogy a csónakom nem süllyedt el, ha kivilágosodik, keresek valami lakott területet. Kellett nekem ilyen ócska hajóval elindulnom? – mondogatta mindezeket félhangosan. Aztán lassan, lassan tényleg kivilágosodott, és elindult felfedezni a környezetét. Egy magas pontot keresett, ahonnét belátja majd az egész területet, hogy tudja, merre kell indulnia. Felmászott egy kissé ferde, de jól kiálló sziklára, és megdöbbent. Egy apró szigeten volt, körülötte csak víz, és víz. Megrémült, rémületében ordítani kezdett. Valaki! Valaki! Van itt valaki? Nem válaszolt neki senki. Egyedül volt, magára hagyva. Ahogy mászott lefelé, megcsúszott a lába, és lezuhant. Látta feje mellett a vértócsát, és azt is, hogy lába kicsavarodott. Nem érzett semmit, csak nézte, azután távolodni kezdett, már a szigetet sem látta. Sötét lett, nagyon sötét. Arra eszmélt fel, hogy a tűz a nadrágját égeti, ő pedig csapkodja, eloltja, tenyere kormos lesz. Hirtelen körülnéz. Már megint itt vagyok?  Miért vagyok már megint itt? Hangosan kiabált.  Hol vagy! Válaszolj! Itt akartál lenni – válaszolt a hang. Nem igaz, most már emlékszem, hiszen a sziklán voltam és leestem. Láttam  a vérző fejem, törött lábam, és tudom, hogy meghaltam. Akkor miért vagyok itt? – és már szinte dühöngött. Mert itt akartál lenni – mondta újra türelmesen a hang. Ez nem igaz, nem akarok itt lenni! Mit tegyek, hogy ne legyek itt? – kiabálta vissza. Csak te döntöd el, hol akarsz lenni – kapta meg a neki egyáltalán nem világos magyarázatot. Akkor a régi életemben szeretnék lenni, hogy tudjam, ki vagyok, miért vagyok itt, és egyáltalán, hogy mi ez az egész – döntötte el, egy általa jónak gondolt válasszal. Rendben, akkor az lesz – hagyta helyben a hang. Abban a pillanatban egy buli kellős közepén találta magát, italos pohár a kezében, érezte, hogy totál ki van ütve a sok alkoholtól, mellette két haverja, és sok más ember. - Mi van haver, nem mutatod meg a hajódat? – kérdezte tőle egyikük kissé gúnyosan. - Ott van kikötve, láthatjátok- válaszolta nekik. - Közelről is meg akarjuk nézni, azt nem lehet? - Akkor megmutatom, gyertek – azzal egy kikötött csónak felé indult. Mindhárman beszálltak, és miután elérték a távolabb lévő hajót, támolyogva felmásztak rá. El is indultak vele a messzi tengerre részegen, majd később a fedélzeten aludva mámoros álmukat. Iszonyú hánykolódásra tértek magukhoz. Vihar tombolt, a hajó pedig már félig elsüllyedt. Egy hatalmas hullám két társát hirtelen lesöpörte a fedélzetről, ő pedig egy kötélbe kapaszkodva küzdött az életéért. A mentőcsónak kötele volt, ami hirtelen ki is oldódott, és azonnal a karjára tekerte. A csónak már szabadon himbálózott a vízen, a hajó pedig egyre inkább tűnt el alóla. Végül ott maradt a csónak kötelével a karján, fél kézzel annak peremébe kapaszkodva. Nagy nehezen beleküzdötte magát, elfeküdt az aljában, és imádkozott, hogy túlélje. Végül a vihar lecsillapodott, a tenger vize kisimult, a csónak lágyan ringatózott rajta. Napok óta tartott ez az állapot, már azt kívánta, bárcsak inkább ő is odaveszett volna a társaival, amikor a csónak alja megcsikordult. Partot ért. Felült, körülnézett, aztán kiugrott a csónakból és örömében próbálta megölelni a parti homokot. Kihúzta a csónakot a partra, keresett pár száraz ágat, aztán a mentőcsomagban levő tűzszerszámmal tüzet gyújtott, szárítkozott. A melegtől elaludt, arra riadt fel, hogy meggyulladt a nadrágja. Csapkodta kezével, el is oltotta, aztán elindult felfedezni a szigetet. Egészen apró volt, egy ferde, kiálló szikla volt a legmagasabb pontja. Felmászott rá, hogy körülnézzen. Sehol semmi, csak víz és víz. Ahogy lefelé mászott megcsúszott, lezuhant. Feje betört, mellette vértócsa, lába kicsavarodott. Döbbenten nézte. - Hát már megint? Miért? – kiabálta. - Láttad a régi életed, ezt akartad – szól hozzá a hang ismét. A tűz mellett találta magát, gondolkozott. - Akkor én most meghaltam? - Úgy is mondhatjuk – hallotta  a választ. - De hát úgy érzem, élek, akkor hogy halhattam meg? - Mert ragaszkodsz a testi valóságodhoz még mindig - válaszolt neki a hang ismét. - Miért, milyen lennék valójában? – kíváncsiskodott. - Megtudhatod, ha szeretnéd, csak kérned kell. - Akkor tudni akarom, illetve szeretném és kérem, - mondta lecsendesedve. Abban a pillanatban eltűnt a teste, már nem érzékelte a szelet, a napot, a tüzet. Csak volt. Azonnal értette, mire célzott a hang, mert a mindentudás az övé lett. Értette a világ keletkezését, az életet, a halált, bármit, amit eddig tudni szeretett volna, rendelkezésére állt. Teste nem volt, de amire gondolt, hogy szeretné látni, azonnal ott volt, és láthatta. Látta az embereket, akiket valaha szeretett vagy utált, azonban ők nem láthatták. Most ezeket az érzelmeket nem érezte, csak néma, érzéketlen szemlélő lehetett. Távoli bolygóra vágyott, ott termett, hisz levegőre sem volt szüksége. Víz alatt akart lenni, azt is megtehette, de mivel mindent tudott, azt nem tudta, hova menjen, mit csináljon, így hát csak volt a nagy semmiben, és mindenségben. - Ember akarok lenni újra – gondolta, mert az volt eddig a legjobb, még akkor is, ha a tudásom elvesztése az ára. Ekkor egy sötét helyen találta magát, ami meleg, kényelmes, fenséges érzés volt. Érzés volt, amit nélkülözött testnélküliségében. Jó volt neki újra a tapasztalás. Mocorgott, forgolódott, tetszett a hely. Aztán egyre többet mocorgott, kezdett szűkösen lenni, majd egyszer csak egy világos, hideg helyen találta magát, hangot hallott, amint azt mondja: - Kisfiú, 3250gramm, gratulálok anyuka! Finom melegbe csomagolták, majd valaki megölelte. Ránézett, és a legeslegszebb arcot látta, amit valaha is el tudott képzelni.