Lehajtott fejjel jöttem-mentem,
Csak az út pora nézett énreám.
Szívemben fájó kínok égtek,
De én csak ballagtam búsan szívem után.

S oltottam tüzét könnyeimmel,
Fölkiáltottam a merengő Naphoz:
- Adj fényt, de ne fájó lángot!
Lelkembe varázsolj, de örömvirágot!

S a Nap lehunyta fáradt, nagy szemét,
Egyedül hagyott az éjszakába'.
A hidegtől reszkető testem félt, s

Vágyott a jó meleg, puha ágyba.
S mikorra megvirradt, a Nap nyújtózkodva,
Lelkemet hosszasan, lázasan - megcsókolta.

Budapest, 2024. július 4.