Megtépázott vitorlákkal,
árboca tört, másik repedt,
úgy vesztegel sorsára hagyva,
valaha siklott a hullámok felett.

Legénység nincs már rajta,
magányosan várja végzetét,
egy árva kuvasz vigyázza -
néha vakkantva őrzi fedélzetét.

De így szakadt vitorlákkal is,
méltósággal ring a tengeren,
óvták, festették, féltőn vigyázták,
hajóztak vele távoli helyeken.

Tán akad ki felfigyel rá,
ha – meg akarja még menteni,
sétahajózásra azokat viszi,
kik már nem akarnak rohanni.

Sajnos öreg, kopott a kabinja,
deszkáin dudorodnak a gesztek,
tat-gerinc, elég erősnek tűnik,
érzik ezt hullámok, hívogatják vizek.

Varga István  Barcs