Csillaghegyi vadrózsák rejtekén
találtunk egymásra te, meg én,
csipkerózsát tűztél a hajamba,
nevettem,
elringatott egy madár dala,
bódultan omlottam karodba.
Tavaszok jöttek, a bimbók kinyíltak,
és elszállt sok nyár, és ősz, és hideg tél,
volt bennük minden,
öröm, bánat, remény,
munka napestig,
és munkanélküliség,
unokákkal is megáldott az Ég.
De elmaradtak a békés, ősz hajú esték.
Most tiéd minden, az áldott végtelenség.
Én útjaim, ha járom még,
estelente,
az égen ismerős csillagot keresve,
köd borul rám,
szemem sós vizében rózsaszirmok úsznak,
fáznak.
Összetört bennem a naplemente.
2026. május 19.