Rozsdás, törött kandeláberek mellett
Bandukoltam lefelé a domboldalakról
A kisváros közepe irányában
Hiányos és rozoga lépcsők során.

Omladozó vakolatú házak közt bolyongva
Titkon álmodozva, bízva,  reménykedve
Talán elér engem is egyszer 
Egy külvárosi kapualjban a kis boldogság.

Hosszú évekig a sötét félhomály tartott csak velem
A sűrű füstöt okádó kémények szmogjában
A levegő is különös színezettel káprázott
Sok értelmetlen séta és merengés, kiábrándító valóság.

Éreztem, váltanom kell, mennem messzebb
Itt már nem talál rám semmi más
És egyszer csak áttört a gát másutt
És jöttek a szerelmek is sorjában.

Sok-sok romantikus tévedés
Szürreális helyzetek halmazai
Kis görccsel, de egyre több lazasággal és hittel
Erősödött az ébredő létem.

A romantikus, egykori álmok színeit
Rég elfeledtem, hamar felnőtt lettem
Küzdelmekkel teli ifjúkorom után
Lelkemben mégis örök fiatalon éltem.

Hosszú évek szálltak el
Visszafogott néma csendben
Olykor-olykor, ritkábban, dicsfényben
Életem filmjét már megismerhettem.

Sokáig korbáccsal vert az élet
Nem voltam soha senki kiválasztottja
Isten néha meghallgatta a fájó lelkem
Párszor éreztem vezet és fogja kezem.

Az éveim szállnak, mint a percek
Sokáig reméltem, bíztam, vártam
Rég készen állnék sikeresen élni
De elfeledtek azok is, kik sosem tettek azzá.

Csupán az erdei hóesésben megcsillanó csillagfény
És Anyám biztatott, még élt, sose add fel
Rájöttem, akad más dimenzió, ahol kristálytiszta minden
Más értékek, más gondolatok mentén, végre megnyugodott sebzett lelkem.

Isten követte lépteim
Mégis néha keresgéltem
A rozsdás kerítések mentén, részegek szóltak be
Hatalmas vadkutyák ugattak hevesen.

Visszaérve fent a domboldalon
A pici szobám megvárt hűségesen
Ha az időben vissza tudnék térni
Újra így elkezdeném szívesen.

Sosem homályosított el a csillogás
Tudom, honnan érkeztem és merre tartok
Bármikor van visszaút bárhonnan
Higgyetek magatokban és legyetek boldogok.

Újpest/Káposztásmegyer, 2024. március 13.