Emlékszem. Már ősz volt. Hűvös,
fáradt és bús őszi este.
Mondani akart valamit,
de megremegett a teste.
Láttam, nem mert megszólalni...

Kérlek... próbáltam biztatni,
de hangja végül elcsuklott,
rám nézett, csak ennyit mondott...
még szeretlek, de folytatni,
ne haragudj, nem akarom...

Emlékszem. Ősz volt. S a fáradt,
bús napokat tél követte.
Csend volt a lelkemben, bánat,
csend volt, szívem összetörte...
S mégis, feledni nem tudom...

Vagy talán nem is akarom?
Most tavasz van, ruhájukat
lebbentik rózsák a szélnek,
kacérak, s oly álomszépek,
érzem, nekem kell változnom...

Tavasz van, s ő újra eljött,
kezében két szál gyöngyvirág.
Szemében még a régi vágy,
mit a szíve még megőrzött.
S tudom, újra őt akarom...

2019. május 12.

Kép az Internetről