Üzenem a hegyeknek,
A legfélelmetesebb, nagy hegyeknek,
Adja vissza az elrabolt életeket,
Adja vissza a hitet benne!

Nem hagy szülőt, gyermeket árván,
Ne vegye életét, aki meghódítani merte!
Adjátok vissza a bátor, megszállott lelkeket,
Ne tegyétek árvának ártatlan gyermekeket!

Üzenem a hegyek Istenének,
Ne legyen kegyetlen!
Az ember bátor, de esetlen,
Hatalmas csúcsokkal, hegyekkel védtelen.

Ne akarjon több lelket!
Ott a csúcsok fölött sokan gyülekeznek,
Mert meghódítani ti csúcsok nem engedtek,
Így csak a fájó könnyeket gyűjtitek.

Ne hívjátok magatokhoz a bátrakat,
Engedjétek meghódítani magatokat!
Üzenem a szeleknek, a vad viharoknak,
Ne legyetek bosszúállója az égnek!

Ne indítsatok elsöprő lavinákat,
Legyen irgalom bennetek az emberrel szemben!
Csak a csúcsra tör, tovább nem megy.
Ti zord hegyek, adjátok vissza a testvért, az apát,
Ne követeljetek még több árvát!

Mi lesz a gyermekkel, ha apa nélkül nő fel,
Ki vigasztalja az anyát, apát, az ártatlant öleléssel?
Üzenem a Himalája csúcsainak, gerinceinek,
Kevélyek, kegyetlenek ne legyenek!

Vad hóviharaikkal ne temessétek a bátort,
Legyen kegyelem bennetek az ember fiához!
Engedjétek csúcson szabadon lengeni a zászlót!
Zászló hadd lobogjon ott fenn, némán,
Ha vad viharokkal is az ember szembeszáll!

Mert a bátrak, a megszállottak úgyis felmásznak,
Meghódítani legmagasabbikát a világnak.
S ha kell, hát küzdelemben is elesnek,
De nem adják meg magukat soha vad hegyeknek!

 Mosonmagyaróvár, 2013. május 29.