Nem vagy egyedül

Hiába kapaszkodik a nyírfalevél,
Letépi ágáról a gonosz, őszi szél,
Legyőzi majd végül sorsának vad tele,
De ott lesz egy kis nyár a sárban is vele.
Ne sajnáld rongyosan kolduló önmagad,
A kiapadt forrásból új patak fakad,
Hívatlan vendégként már csak a magány jár,
Odakinn rád ásít az éjsötét határ.
Rosszul döntöttél, és bűnök között éltél,
Mentél, merre sodort a szeszély és a kéj,
Sokszor kételkedtél, és megtagadtad Őt,
De mára csak Ő van veled a Teremtőd,
Nem hagyott el soha, mert jól ismer téged,
Veled lesz ott is, hol véget ér az élet.
Jön majd a betegség, leteper fájdalmad,
Elesetté válsz, mint magadat elhagytad,
Ha úgy érzed, végképp senkinek sem kellesz,
Nem hagy egyedül, Ő akkor is veled lesz.
Sosem ér véget a parttalan párbeszéd,
Átkarol gyengéden, ne engedd el kezét,
Volt vak véletlen, kanyar volt, sok buktató,
De visszahozott mindig egy halk, finom szó.
Céltalan harcodban már-már kivéreztél
Ő volt a kezdeted, hát legyen a végcél,
Ha semmibe hanyatlik megfáradt szíved,
Ő akkor is Veled lesz, ott áll melletted.