Itt az ősök földjén még mindig élet fakad, 
mert a holnapért is élni akarnak, 
szent itt minden -- a család, a haza
a visszhangot verő szikla,
védik ma is ezeket a szent rögöket, 
a hegyekbe kapaszkodó házat, családot!
Hiába jön fergeteg, idő hiába váltott,
mindig kinyílik a szív, ökölbe szorult a kéz,
mert övék még ma is, a kinti élet dala.
A fenyőké, madaraké, a kolompé
és jövőjük a szülő anya sikolya,
mert mindenki harcos valahogy, aki érzi
Erdély szívét dobbanni a magáéban.

Lélek érintett kopjafákban, rovásban
él Erdély sziklakemény élete,
itt mindenkinek, mindennek meg van a helye
és itt egyet jelent a székelyek éneke:
élni, megmaradni-- idegenek érdekek
ellenére, annyi-ezer év múltán
is él a székely nép, a 

kárpátok koszorúján.

Sziklák között, utunk termő talaján 
megindulnak a könnyek, 
a viszontlátás könnyei...
Köszöntünk élőt, emlékezünk azokra, 
akik még most is kísérnek bennünket--
itt maradt utódokban, az ősöket.

2017 Enyészet hava