Belesimulok még a színes nyárba,
csokrot kötök egy nagy szivárványra.
Nyomot hagyok magam után a mában,
és jó bort öntök egy giccses pohárba.

Aztán őszbe hajlok már jó magam is,
évgyűrűim közt sok lett már a hamis.
Kiiszom poharam immár csak azért is,
már lehetek bölcs, kicsit néha szenilis.

Kint a fák színüket magukról lerázták,
búcsúdalt zengnek már az öreg hársfák.
Velük megyek, ősz homlokom ne lássák,
meghalt nyaraim egyszer megbocsássák.