Őszi napsugár festi a fákat,
Sárguló a levél, elhagyja az ágat.
Búcsú nélkül, halkan hull a földre,
El kell válni, el kell mindörökre.

Ne sirass engem, jön még kikelet,
Ha új tavasz jön, kihajtanak a levelek.
Üzennek zölden, van még remény,
Várok rád az ég peremén.

Hull az őszi levél, szomorú a lelkem,
Lehull a földre szép csendesen.
Nem élt sokáig, egy lét körforgásig,
Ahogy az ember, születéstől halálig.

Üzeni a levél, hát ennyi volt az élet,
Zöld levélből sárga, rőt falevél lett.
Születünk mi is, szeretünk, küzdünk, meghalunk,
Ahogy jöttünk, búcsú nélkül, csendben távozunk.

De míg éltünk, volt sok örömünk,
Szeretet és bánat átölelte létünk.
Hulló falevélként elengedjük fánkat,
Őszre gondolva szorítja szívem a bánat.

Ne sirass engem, töröld le a könnyed,
Csendben elaludni, hidd el, könnyebb.
Elpihenni, mint hulló falevél,
Mit hóval takar be a megbocsájtó tél.

Mosonmagyaróvár, 2016. november 8.