Párát hogy lehel, Drávánknak a medre,
sűrűbben vágyok már kicsit a csendre,
ám az őszi estek is, lehetnek meghittek,
milyen szép, mikor a szélcsengők zenélnek.

Bizony-bizony itt-ott már, kémény is pöfékel,
elvan így az est, fahasáb melegével,
fázósabb az ember egyedül magányban,
gondolata messze jár az őszi éjszakában.

Volt egy szebb álom, szét szaggatták az évek,
de ennek boncolását, nevezzük őrültségnek,
az évszakok sem olyanok mint rég voltak,
nyugodjunk bele, ne legyünk csalódottak.

-írta-Varga István-Barcs-2021.10.02.