Lassan hűvös lesz az idő, 
s a rőt leveleknek szárnya nő. 
Kavarja őket a kósza szél,
régi szép őszökről mesél. 

Amikor ifjan és bohón, 
csókokra vágyva és mohón, 
párom öleltem szertelen, 
de az idő könyörtelen. 

Nem ölelkezem már az őszben, 
fehérlő hajam kóc a szélben, 
süketen, bénán és vakon élek, 
én már a haláltól se félek.