Őszire váltott a nyári ég.
A ködben búsuló őszikék
Már a te szemedtől várják,
Idézzék kettőnk ifjúságát.
Mintha már az élet sem kéne,
Se vers, se dal, se a lágy zene,
Még a szomorkás őszi szélben
Is szerelem illatát érzem.
Mert biztos, hogy van még haladék,
Hát a karjaidba omlanék.

Ne fuss idő zihálva, lihegve!
Bújj hozzám nyaranta, telente!
Bonts ki magad mindent levetve!
Csókolj, mintha mindig lehetne!
Szeress, mint a mindenség lelke!

Ám lehet, hogy ez már semmi más,
Mint tél előtti álmodozás.

2018. 10. 24.