Ahogy az első langyos szellő végigsimított Tündérvölgy erdejének kopár ágain, a jégcsapok könnyezni kezdtek a barlang szájánál.
   A természet mélyet sóhajtott, és a hó alól előbújt az első bátor hóvirág.
   A barlang mélyén először egy apró nesz törte meg a téli csendet. Sünkefe orrának hegye megmozdult a száraz levelek között. Tüsszentett egyet a finom portól, majd lassan, óvatosan kinyitotta egyik szemét, aztán a másikat.
   – Brúnó? – suttogta vékony, még álmos hangon. – Brúnó, te is hallod a patak csobogását?
   A hatalmas barna szőrgombóc felől válaszul csak egy öblös horkantás érkezett. Brúnó még mélyen benne járt a mézesbödönökről szőtt álmában. Sünkefe nem hagyta magát: odacsoszogott a medve hatalmas füle mellé, és a puha bundáját megbökdösve így szólt:
   – Ébredj, medvekomám! Azt hiszem, lekéssük az év első igazi napfelkeltéjét!
   Brúnó végül megmozdult. Hatalmasat nyújtózott, amitől a barlang faláról lehullott a maradék zúzmara is. Együtt indultak el a fény felé. A lábuk alatt még ropogott a vékony jéghártya, de a levegőnek már édes, tavaszi illata volt.
   Amikor kiértek az Őrszem-sziklára, a látványtól mindkettőjüknek elállt a szava.
   A völgy alján a köd lassan felszállt, mint egy puha takaró, amit épp most hajtogatnak össze.
   Az ég alja nem egyszerűen rózsaszín volt, hanem lángoló narancs és arany.
   A madarak, akik nemrég tértek vissza, kórusban köszöntötték a visszatérő barátokat.
   Brúnó leült a megszokott helyére, Sünkefe pedig kényelmesen elhelyezkedett a medve mancsa mellett.
   – Tudod, Sünkefe – dörmögte Brúnó –, a téli álom szép volt, de a valóság sokkal szebb, ha veled nézhetem.
   – Én is így gondolom – bólintott a kis sün. – Bár a levelek közt meleg volt, a te dörmögésed hiányzott a legjobban.
   Ekkor a nap első sugara pont kettőjük közé esett a sziklára. Brúnónak ekkor eszébe jutott valami, és előkotort a szikla egyik mélyedéséből egy kis csupor mézet, amit még ősszel rejtett el „vészhelyzetre”.
   Ünnepeljünk! – mondta vidáman. Reggelizzünk meg, aztán nézzük meg, kinyíltak-e már a völgyben a kankalinok!
   Így telt el a tavasz első napja Tündérvölgyben, a két jóbarát, egy csupor méz és a végtelen, aranyló napsütés társaságában. A tél már csak egy távoli, ködös emlék volt, a szívüket pedig átjárta az újrakezdés öröme.

TM