Véráztatta földön, halottakon
lépkedünk és vészes jelek
közlik a hírt: tanító a múlt,
győzelem a jelen
és gyógyít a jövő, de ma még
peng a kés életünk ideg húrjain!

Űr-sebességbe torzultan nézzük:
aranyba és alvadt vérfeketébe
forognak a jelen képei.
Rögzítődő történelemben
cukrozott demokráciát nyelünk
és nemzetet, nyelvet sorvasztó
riadalomban él az ember.

A napok fátyolos üvegén át,
vagy amögött talán?
--oly mindegy!
Látókat vakítanak 
célt követő érdekek,
míg a porba sújtottakat nem
szánja csak az emlékezet.

Lépdelünk a jövő felé
s a horizont alatt
még riogat a vörös szín,
de akit a létezés peremére löktek,
az hiába markol az égbe
--álhumánus ember szégyene
nincs az arcra írva,
csak a rémület kínja
ég, sírokat jelző kopjafák között.

Ahol mindig szomorú és véres a jelen,
ott mindig vért jegyez le a történelem!
Mikor erőszakra  feszül az áldozat,
a lét kérdésében, a holnap
--1956.  forradalma után--
számunkra és a Haza számára,
milyen menekülést tartogat?