Advent első vasárnapján felsajdul bennem a múlt,
volt jó és rossz, mi rám zúdult.
Emlékszem a meghitt szép napokra,
gyermekeink boldog kacajára,
és a csodálatos szép ünnepvárásra.
Emlékszem a csodára,
mikor szaladtam kitárt karodba,
s te öleltél, csókoltál azon nyomban.
Boldogság önti el ma is a szívemet,
hisz itt vagy, mint mindig, ma is mellettem.
Mindig számíthattam rád, nem hagytál cserben soha,
pedig az élet sokszor volt hozzánk mostoha.
Nézem a gyertya lángját elmerengve,
mily szép most is ez a meghitt este.
A  béke szállja meg öregedő lelkünket,
de szívünkben a vér szerencsére még lüktet.
Hajunk deresedő, fehér színben ékeskedő,
de a szívünk ma is szeret,
te engemet, én tégedet.
Gyermekeink, egy fiú és egy leány, 
rég felnőttek már.
Unokáink is felnőttek, szép két leányka 
és egy deli legényke.
Mind a saját lábán áll már, 
s néha-néha hozzánk eljár.
Dédunokánk születése a 2022. év
csodás adománya,
csillogott a könny a szemünkben,
s néztük a picit meghatódva.
Úgy vártuk e kicsiny legényt,
mint a messiást a pór nép.
Megszületett kis Leventénk,
nekünk boldogságot ad és reményt.
Minden szép és csodás,
ha két szeme csillogva néz reánk.
Ha édes szája ránk mosolyog,
elfelejtjük, hogy hol fáj, hol sajog.
Boldogság e piciny gyermek ,
benne hitünk, reményünk és szeretetünk,
csak a földön béke legyen,
s ne legyen senki, aki szenvedjen.
Ó, Istenem, add meg nekünk,
hogy békében élhessünk!

2022. november 27.