Szélcsendben, viharban

Messze bolyongtam időben, térben,
hosszú utamról most visszatértem,
az  ígéret régen elkábított,
aranynak véltem pár sárga foltot,
forró forgószélben, ölelve lázban
dideregtem a perzselő nyárban,
legyőzöm, mi egykor letepert,
megmaradt otthonom, maradt a kert,
enyém a gondolat és a szívem,
a holnapok fényét tervezgetem.
előttem tétova léptem vége,
már csak legyintek a veszteségre.
a kör, amint magába visszaér,
saját terhétől meggörbül a tér,
a belső béke a menedékem,
hol jártam eddig, magamtól kérdem
összetört hajóm süllyedt alattam,
nem értem hogyan, de fennmaradtam,
szélcsendekben, viharok között
csak az életösztönöm őrködött,
fuldokoltam, ha egy darázs megszúrt,
gúnyos jelen, bolondozott a múlt,
eltűnő kezdet, közelgő végek,
temetőkben pihen a kíséret,
dalok, könyvek, megsárgult oldalak,
Teremtőnek ajánlom magamat,
a béklyókat leoldom lelkemről,
hogy jusson haladék az időmtől,
nem tartom számon, mi rossz, mi a jó,
hazatértem, mint ama tékozló,
a sarum sáros, a ruhámon por,
levedli rongyát a vén imposztor,
honnan jöttem, hova tértem vissza,
korom bemocskolt, a lelkem tiszta,
a sorsomért már nem panaszkodom,
átszöktem hetedhét határokon.

2020. 07. 28.