Kábán, ájulva néz bele a mába
földjeink büszke fia, karcsú lánya,
uraság fogta a munka malmába.
Archívumok és borospincék mélyén
szelektál keresztapa és a pribék,
az eredmény sokaknak nem lesz élmény,
vajon hány család és mely kies vidék
kerül egy família hatalmába.
Csordultig telt a szenvedés hombárja,
földesúr a kezét kézcsókra nyújtja,
ha nem, éhség néz vissza majd a pórra.
Ott büszke normannok, vad szaracénok
tapostak porhanyó rögöt keménnyé.
Mi etettünk egy hadseregcsoportot,
döntött a zsarnok, ki élhet, ki ölhet,
kitől vesz el, kinek juttat zsíros földet.
Voltak felkelések és forradalmak,
mindig szomorú vége lett a dalnak,
testvér lett testvérnek az ellensége,
kilökve Európa peremére.

Legyint ránk az esseni, kölni gyáros,
csak nevet a berni és bécsi bankár,
a világ nem enged közel magához
mindkét népre a rabszolgák sorsa vár.
Ők Rómának, mi birodalmaknak kenyeret
adtunk és vérünk, sohasem eleget.
A vegyesen korrupt bandériumok
szerveztek újra latifundiumot,
ott, hol Arkhimédész, Berzsenyi lakott.
Lelkeket ölő hazugság árad szét,
önpusztító élet szedi tizedét.
Sorsunk fölött már nincs többé hatalmunk,
végzetes kereszteződésnél állunk,
úgy Szicíliában, …akár minálunk.

2014. 06. 17.