Szín hatalmával rám telepszik az ősz.
Végsőt hazudja a bújócskás nyár.
Lassan már csak emlék. Szakadt a kabát,
bogarak hada, avarban turkál.

Benne lakna új melegért a napárnyék.
Szaladj még, talán elérsz egy percet
a régi nyárból, kicsiny apró szerelmet
te is, aki egyedül, céltalanul sétálsz.

A csönd udvarában virágok bólogatnak.
Itt-ott meggyullad egy gyertya, egy mécses
ráncos kezek fohászra tanítanak
„rakd össze te is kezecskédet”.