Kaptatón igyekszem felfelé,
Kis-bókot már elhagytam,
mögöttem a zöldellő mező,
Antal-pusztáról jövök fáradtan.

Itt mellettem magasodik,
volt pincémnek csúcsos fedele,
két kezemmel felépítettem,
szomorúan mentem el mellette.

Azóta már, sok gazdát cserélt,
ám jobb sorsot érdemelt volna,
hisz építőjének fiatalsága ereje,
múltnak egy röpke emléke a betonba.

Illy és ehhez hasonló emlékek,
sokfajta halmaza itt-ott hevernek,
róluk képet alkotva, fényként jutnak,
részesei lesznek, a távoli űrsivatagnak.

Igen mert egy üvegkapszulában,
üzentem három építmény betonjában,
baktattam gondolataim kuszaságában,
mert sosem hittem, a céltalan világban.

Észrevétlen borult rám az éji csillagos,
sötét kupoláján, hímzett aranyló varratos,
a pislogó, kisebb nagyobb fénylő csodák,
az éji eligazító, útmutató égi táblák.

Írta-Varga István-Barcs. 2017. 12. 12.