Hogyha szíved helyett egy pészméker ketyeg,
a semmibe bámulsz, banbán és réveteg,

Nem kéred az Urat, adjon még éveket,
nem kérsz haladékot, nem sorolsz érveket.

Megbékélsz a sorssal, mely idáig sodort,
nem varrsz fel blúzodra, se zsabót se fodort.

Jó lesz majd pihenni, tiszta kék ég alatt...
hol az agyunkban már nem terem gondolat...

Amikor a bánat egyszer majd csak megöl,
Mondj értem egy imát, s a menny fala ledől.

Amikor a toll majd kihullott kezemből,
végy el egy darabot összetört szívemből.