Híres Newtont megihlette
tréfás kedvű almafája:
telt gyümölcsét elengedte,
s lehullott az, éppen rája.

Ki hinné el, ha nem tudná –
iskolában jól bevéste –
az az alma csak úgy sutty rá:
szeget ütött a fejébe.

Szikra pattant, s gondolata
átcikázott elme-halmán:
elmélázott ott motyogva
az eléje hullott almán.

Nem ugrott meg, nem szállt tova,
s el se gurult úgy magától.
Épp csak esett – onnan oda,
s nem épp messze a fájától.

Elmélyült a tudás papja –
almát evett, s nem főtt ételt –
gyümölcsfának lett a rabja,
s fölállított több fő tételt.

Élt egy magyar költő – tudta:
visszahúz a föld a sírig.
Föl-földobott köve útja –
vágy ereje szívtől szívig.

 2017.10.14.  Csorba Tibor