Nekem a versírás az én ópiumom,
szavakba sorok közé csempézem álmom,
kedves szép nők közül, választhatok múzsát,
nem igazán tűrök, semmilyen cenzúrát.

Még viselt szívem is dallamokra játszik,
romantikus ember szép lírára nyálzik,
a gondolatom elfojtani nem tudod,
lehet akármilyen a doktorátusod.

Szél fújja messze a vágyott álmaimat,
igen álmokra építettem munkáimat,
nem féltem, hogy az álom csak lebegő köd,
ezért te a favoritot arcon köpöd.

A gyűlölet benned, sárga mérget termel,
ám nem ezt kaptad étkül az anyatejjel,
élet szeretetét itt, vendégként élem,
sosem kirívóan, hanem szerénységben.

Álmaim nem eladók, lelkem talpkövei,
nincs arany gyémánt, mit tudnál érte adni,
értékeim mind itt maradnak a Földön,
lábamon, kezemen, ne lánc csörömpöljön.

Elhasználódott éveim vissza adom,
műhelyem nem visszhangozza, füttyöm, dalom,
a mézes bödönt még nem nyaltam tisztára,
örök életnek sem jutottam titkára.

Míg méhek döngicsélnek virágokra szállva,
létben bizakodva, úton poroszkálva,
megyek és bízok, egy jobbított világba,
hitemet viszem magammal hátizsákba.

V.I.- Barcs.2020.11.06.