Amikor álmodom, a felhők fölött szállok,
mint a madár, hegyeken völgyeken, tengereken át.
Szabadon szárnyalok fel a magasba,
messze tájra, egy csodaszép világba.
Mint a kolibri, mely a virág kelyhéből issza 
az édes nektárt boldogan.
Mint az albatrosz, mely tengereket átszel 
hatalmas szárnyaival, oly kecsesen, könnyedén.
Repülök én is a tejszínhabból alkotott 
csodálatos felhők felett, és ámulattal nézem a lenti világot.
Fentről minden egészen más .
Innen nézve szép a világ,
itt nem hallani a lent dúló vihart, a dörgést, a villámlást.
Amikor álmodom, enyém a jó, a szép, a kedves,
a megértő, a szenvedélyes, a szerelmes világ.
Nincs szegénység, éhezés, szenvedés,
és nincs értelmetlen halál.
Nincs háború, ember embert igába nem hajt,
nem aláz és nem gyilkol meg.
Amikor álmodom, csak szállok fent a magas égen,
felhők alatt és felett, ha úgy tartja a kedvem.
A boldogság átjárja a lelkemet,
ez az igazi szabadság, szállni, szállni  egy csodás világ felett.
Amikor álmodom, minden olyan szép, jó és igaz.
Sajnos, a felébredés már nem nyújt vigaszt.
A világ nem ilyen, sok ember ma is szenved.
Van ínség, harc és háború.
Szívem ébren ettől oly szomorú.
Megváltoztatni a világot sajnos nem tudom,
ezért inkább tovább álmodom.