Megtudod te is valamikor, egyszer,
amint vénülsz, lassan megöregszel.
A szíved dobod, a lábad mozdulna,
nem jár más csak zsebedben az óra.
Mindent megittunk, és mindent megettünk,
évfüzér-sor kanyarog megettünk.
Ötven, hatvan, azután meg a hetven,
villanó fények sötét keretben.
Már feledsz menyasszonyt, ropogós pártát,
sorsodat fonják fogatlan párkák.
Nemsoká megérzed, vagy valamikor,
amint az idő céltalan lohol.
A kezdeteknél fogant veled a vég,
hiába könyörögsz, nincs segítség.
Gyűlöltem, öleltem, nagyon szerettem,
most sodródok legyőzve, leverten.
Nem segít talizmán, semmilyen vegyszer,
Figyeld, amint már most is öregszel.
Na bánd, hogy lepereg a homokóra,
gondolj a csodákra, szépre, jóra!
Homályos az ok, homályos a végcél,
mindent megkaptál, emberként éltél. 

2015. 01. 02.