Virtuális kesergő
Keserű pohárban az utolsó cseppek,
lelkemet nyomasztó élet- hordaléka,
sötét bugyraim már szeméttel megteltek,
elrejteném őket feledés-lomtárba.
Mint ahogy félre dobtak már engemet is,
Divatos fertőzés a feledés szepszis.
Gyűrött könyv hever a vetetlen ágyamon,
vele töltöttem vaksin hajnalig éjem,
asszonyok testén a dalomat nem játszom,
a Tejút is szétfolyt, odafenn, az égen.
Akár egy pocsolya, iszapos kanális,
nagyság is kicsinyes, minden oly banális.
Ha idők burkát magamról lefejteném,
mint öreg molyrágta, viseltes rongy- gúnyát,
semmi nem feszülne életem lemezén,
nem kínoznának kesergők, fájó viták.
Sötét monitor, elbutult adatbázis,
az értelem, becsület csak üres frázis.
Új, vegyszeres mezőkre rá szabadulva
falnék vétkeket böfögve, búsan kérődzve,
hogy nevem egy másik gombnyomás bedobja
idegen kukába, zsúfolva örökre.
A múlt torka nyel el, Tézis, Antitézis,
hiába a Teremtés, Hűhó- Genezis.
2018. 04. 27.