Eljön az este,
Nem jön az álom,
Várom a csendben
Égi varázsom.
Nem jön a kóbor,
Nem jön a színes.
Szelleme csókol,
Boldogat így fest.
Hosszan az éjben
Egyre csak várom,
Éji sötétben
Mégse találom.
Hangos a sóhaj,
Messzire libben,
Bár csupa óhaj:
Semmije sincsen.
Két karom tárva…
Nincs, ki öleljen.
Fekszem a vágyban,
Éget a lelkem,
Tűz-parazsától
Lobban az éj is,
Ám a magánytól
Tűnt-hamu mégis.
Eljön a hajnal,
Ébred a reggel,
Váltva morajjal,
Födve a csenddel.
Messze az álom,
Semmibe kószál.
Nincs mire várnom,
Nincs a valónál.
Mégis a fényben
Feltűnik egyszer,
Angyali lénnyel:
„Jöjj, ne eressz el!”
Szív felesel már,
Ész könyörüljön:
Átölelem hát,
El ne röpüljön.
Boldog a perc és
Boldog az óra.
Tűz a felejtés
Fényt a valóra,
Szív tüze éget,
Csillog a lelkem…
Minden az élet,
Kell, hogy öleljem.
Rácz Endre ©
2016 01. 19. Szerep