Gyermekkorom egyik kedves emléke egy Anyák napi ünnep. Hatan voltunk testvérek. Két lánytestvérünk már nem volt otthon, más városokban tanultak. Én voltam a legidősebb és három öcsémmel mindenben segítettünk a ház körüli munkában szüleinknek. Édesanyám megkért, menjek fel a szénapadlásra, mert mostanában a tyúkok nem tojnak, talán ott rakták le a tojásukat. Örömmel mentem, mert a bejárónál nagy széles gerendák voltak, s ott mindig tornásztam. Szerettem tornászni, a gimnáziumban is jártam külön tornaórákra versenyek idején.
   Már mentem is sietve, s a széles gerendán elkezdtem tornászni. Sikerültek a gyakorlatok, míg ki nem gondoltam, hogy cigánykerekezni fogok a gerendán. A gond az volt, hogy a tűzfal és a gerenda között kicsi volt a távolság, mintegy 60 cm.. Nagy lendülettel nekifutottam a gyakorlatnak, de nem sikerült, a gerenda mellé egy szénakupacra estem... Nagyon megijedtem a ropogástól, meg is ütöttem magam, nem tudtam hirtelen felállni...A tűzfal csupa sárga lett, mert egy tojáshalomra estem, ami gondosan be volt terítve szénával. Legalább vagy  100 db tojás volt... El lehet képzelni, mi maradt a tojáskupacból... Én csupa tojássárga voltam, ruhám, hajam, lábaim, karom. Még a fülem is tele volt tojássárgájával. Úgy néztem ki, mint egy bohóc. Szénával a hajamban. Mikor Édesanyám meglátott, nem tudta sírjon, vagy nevessen.
- Most már értem - mondta nevetve - miért tojtak a tyúkok egy kupacba a padlásra.
   Akkortájt kevés volt a zsebpénzünk nekünk, gyerekeknek. Legkisebbik öcsém, Sándor, mikor meglátott, odajött hozzám, s halkan mondta:
-Te bolond, mit csináltál? Hogy veszünk most Édesanyánknak ajándékot Anyák napjára... - Addig nevettem, de akkor elsírtam magam.
- Miért nem mondtad meg, hogy ebben sántikálsz? - kérdeztem. - Akkor mindent összeadtunk volna, a fagyipénzünket is... Öcséim, Gyurka, Laci is, amikor elmeséltük a történteket, rögtön vigasztalták Sándor öcsénket.
Édesanyám nekem segített  kimosakodni a tojásból és a tojáshéjból.
Mikor Édesapánk hazajött a munkából, együtt nevetett velünk, megölelt bennünket és megvigasztalt.
- Majd én is segítek egy szép meglepetésajándékot összehozni - mondta. - De máskor ilyen titok ne legyen! Együtt beszéljük meg az ajándékozást.
- Jó, hogy a kis Panninak nem lett komolyabb baja, csak tojáshéjas a haja!
Én megtanultam, hogy máskor inkább a tornateremben gyakorolom a tornagyakorlatokat. De soha nem feledem ezt a közös örömünket, mert azzal végződött a történet...
(Mosonszentjános)

Mosonmagyaróvár, 2026. szeptember 12.

TM