Csak azt tudom, hogy nekem is volt,
volt valaha, egy drága jó édesanyám,
olykor örömmel mesélt, az érzéseiről,
de Ő már a mennyből figyel le rám.

Voltam gyermeke az első, ki gőgicsélt neki,
mesélte sokat sírtam, főleg szoptatás után,
tanácsot várt, amelyet meg is kapott ezután,
majd kikötött velem, egy pécsi magán klinikán.

Igen – három éves voltam, de emlékeimben él,
a külső grádics, a pécsi villamos, a rendelő,
sörös korsóból a gipszes kása, a szúrós röntgen,
jóslata – asszonyom, húsz év körül, várja a műtő.

Elmúltak a hasfájós éjszakák, mozdulataimat figyelte,
kakastaréjos szőke, csintalan gyermekét baj ne érje,
ő mindig boldogan emlékezett, azokra az évekre.
Olyan aranyos szép baba voltál, mindig ismételgette.

Más az apai szeretet, anyai érzésekhez képest,
egy férfi leírásában ez az érzés sehol nem lehet,
édesanyák nagymamák, köszönjük a szeretetet,
amit az életben felejteni, soha de soha nem lehet.

Írta-Varga István-Barcs-2018.02.27.