Magamban mindig tereket hagyok,
hiába izzaszt nyár, szorít a tél,
bennük él még Anyám, ki rég halott,
és szól hozzám, ha hallgat is mesél.

Tudta, én nem hittem, gyorsan elmegy,
a világ üres lett, csendes a ház.,
képek, tárgyak, nagy rideg termek
maradtak csak, és az örök gyász.

Remélt, szerette, hitte az Istent,
várta, mit az élet megtagadott
Tőle, már Vele van, engem itt lent
hagyott, Hozzá mégis közel vagyok.

Így vált Ő számomra hallhatatlan,
végtelen, mint az óceán, tenger,
a partjait járom egymagamban,
ha megszületik, árva az ember.

Hívom magamhoz sírva, rekedten,
nem jöhet el hozzám, de hall, és néz,
rabként az evolúcióba rekedten
érzem, segít néha nékem egy kéz.

Harag-barlangban, sorvadt közönyben,
vénembert vezet, ki korán meghalt,
vigasztal, felszárítja a könnyem,
érzem melegét, a segítő kart.  

Vétkek erénnyé magasztosultak,
ha voltak, tettét segítő-szándék
vezette, kedves fosszíliákat
őrizgetek, az élet ajándék.

Pályázat

2015. 02. 13. péntek