Emlékszem a dohány szagú vállra,
ölében a békés biztonságra,
szúrós puszit kaptam, de soha nem bántam,
ölelő karokkal este haza vártam.

Felkapott szeretett, vidáman kergetett,
valami játékkal de sokszor meglepett,
iskola tanulás, segített magyarázott,
tanította a rám váró felnőtt világot.

Mire megértettem, mit miért cselekedett,
én felnőttem, ő megöregedett,
arcán mély ráncok, oly lassan lépked,
görbe botja tartja a fáradt testet.

Unokája hívja, gyere papa játszunk!
Csak úgy ülve, kicsit fogócskázzunk!
Lábával dobog, mintha szaladna,
kezével tapsol, nagyokat kacagva.

Aztán véget ért, messze tűnt a móka,
egy pillanat alatt itt hagyott apóka.
Szíve feladta, nem bírta a harcot,
élete hegedűse zárta az akkordot.

Emléke itt maradt örökké nekem,
dohány illatáról, reá emlékezem,
velem marad mosolya, nevető szeme,
kezemet fogó erős, meleg keze.

Köszönöm apám, hogy voltál nekem,
köszönöm neked az egész életem,
minden mi jó és szép maradt utánad,
igyekszem átadni az unokádnak.