Búcsú a kovácstól

Megrepedt az üllő, elrozsdált a vas,
nem sújt le többé a helység kalapácsa -
befogadta testét, ki szülte: Halas,
tölgyfa koporsója magába zárta.

Cudar idők szívták bölény-erejét,
gnóm pribékek átka üldözte, marta.
Mint ló nyakába billog beleég –
lelkében edződött a küzdés kardja.

Szabadnak született kun, s magyar joggal,
hűtlen hazában mély turáni gőgben!
Szóljon fenn az égben üdvére bordal –
Apám, lelj nyugalmat az anyaföldben…

            2019.02.25.  Csorba Tibor