Mennyire messze tűnik, s mily régen is volt,
amikor utoljára mondhattam: apa,
mikor ajkad homlokomra "jó éjt" csókolt,
s csodás álmokkal telt el minden éjszaka.

Mennyire messze tűnik, s csak álom talán,
mikor erős karjaid óvtak mindentől.
S ha bántottak, hozzád mentem, mint pici lány,
biztató szavaid védtek a könnyektől.

Mennyire kevés volt az a tizennyolc év,
ami kettőnknek jutott az életünkben.
És mennyire kevés volt az a negyven év,
míg éltél, s mit a halál elrabolt tőlem.

Még ötvenhárom évnyi hiány után is
az eget kémlelem, hogy jelet adj nekem,
hogy üzenj, jól vagy, és veled van anyu is,
kérlek, csak mondd még egyszer: kicsi gyermekem.

2026. július 20.