Pörköltárpa illatát nem lengeti orrunkba a déli szellő,
fekete mozdonyokból már nem bodorodik a sűrű füstfelhő,
fűrészgyárunk délceg kéménye, letűnt a múlt gomolygó ködébe,
páran vagyunk kik menetelünk, öregség nyitott zárt börtönébe.

Bár a mozgástér oly kevés, szellemi szabadság tárja kapuját,
mehetsz a széles világba, lélek mi nem hagyja szülőfaluját,
nem szégyellem hol szült az Anyám, az marad nekem aranypalástom,
út tovavihet, de odatér vissza sokszor éjszakai álmom.

Ott a nagy folyam, nekünk egyforma, sokan vinnék más városokba,
de kavicsmedrét nem hagyja, évszázadok során magának vájta.
szebb miliőt találnék, de ez marad nekem örökre a legszebb,
áll a ház, hol bölcsőm ringott, ide hull alá, az utolsó könnycsepp.

-írta-Varga István-Barcs-2021.06.30.