Csodálatos volt a régi, kézi aratás,
estére fáradt marokszedő és a kaszás,
pirkadattól napnyugtáig folyt a munka,
ehhez kellett kenyér, szalonna, pálinka.

Délután a napsugár is görbén nézett,
hiába tüzel, szorgosan vágják a rendet,
kíméletlenül szúrt tarló női lábat,
esti harmat vigasztalta az asszonykákat.

Kenyérnek valót az aranykalász adta,
vele dolgozókat szellő cirógatta,
elhullott szemeket kapták égmadarai,
útjukat kísérték nyugvónap sugarai.

Ez a munka régen ünnepnek számított,
a cséplőmasina engem is ámított,
ma már múltba veszett ennek nehézsége,
így csak nosztalgiává vállt öröksége.

Mindennapjaink kenyere, táplálékunk,
alap megélhetésünkre biztosítékunk,
Istennek és embernek ezért sok köszönet,
szavak függönyében fejezem gyönyörömet.

Barcs, 2019.07.12.