Hogy november szürkéje legyen ezüst,
ne maradjon el a reggeli torna,
a pipámból szálljon gyümölcsízű füst,
cinke szálljon nyúlszőr kalapomra,
ezért verset írok, tollat ragadok,
tán nem oly vereteset, mint a nagyok.

Hogy végtelenné érjen, ami véges,
az illanó legyen kézzel fogható
bizonyosság, mikor minden kétséges,
ha elakad a szó, legyen áradó,
üzembe hozom zsibbadó agyamat,
hadd küzdjenek helyettem a szép szavak.

Mikor némán totyog szeles tereken
a közöny, kezében a bolti kosár,
költözzön figyelem, tiszta értelem
tompa szemébe, ha néha megáll,
orvos, gyógyszertár, kenyér, tej, meg piac,
ez ám az igazi élet-halál harc.

Lassul a mozdulat, fogytán az erő,
kérdik a kíváncsi, izgága rímek,
lesz e a télre majd elég tüzelő?
kétségek, fájdalmak izzón zizegnek,
tudom, az időnk már nem sokáig tart,
 túlélünk még fagyot,  jeges, nagy vihart.

Egeret szülnek a vajúdó hegyek,
együgyű miniszter, béna tanácsos,
már ceruzát és tollakat hegyezek,
vers lesz belőle, nem pár /S/soros,
csípje csak szemetek a pipám füstje,
mert fegyvertársam lett öt bősz széncinke ..

2017 okt. 13.