Kapinya Ilona képkiállítására

 Vágy kötelékből rajzaid szerterepültek.
 Új ecset, festék, keze nyúlt, színek májusán.
 Mint csillagos égen, távoli fényszigetek
vászna, lobog ma, mint szél a viharok után.
Görnyedt hajolásban vizet kereste, s intett
vissza a tiszta patakból, mint árnyék csupán.
A kép: vízbemerülten gyorsuló lépteket,
hullámkörök fodrozták, és lecsöngtek lustán.
Indul a lépcső. Rajta száradt a sok mosott
színes ruha. Beljebb a fal új penészt hordott.
Színeiben tetszelegni akart, s lemászna,
de nem tudott, csak az álom határát látta.
          Magába beszélt amióta megszületett:
          „csöndben meglapulok, talán még lefestenek.”