A szépség pompás konoksága
nem formálja át a csúcsot,
az emlékezet bizonytalan
ne vágjunk ki minden bokrot.
Hol vannak a teknővájók,
vagy a háztól – házig járó,
köszörűs , drótostótok,
gőzmozdonyos masiniszták,
vagy a váltót újra állítók.
Hát igen ez a hetvenegy,
a hetes meg az egy.
micsoda számmisztika,
fura kérdés a matematika.
Kiszámoltuk a múló idővel
mit hagyhattunk a jövőnek
kik engem nehezen értenek,
mi maradt meg a múltnak,
ha a lapszélén néha olvasnak.
A régről megmaradt képen
igen akkor ott voltam veled,
nem lehet semmivé tenni
az együtt eltöltött életet.
Sokszor nem figyeltem rád
pedig voltak apró részletek,
amiből épült életünk – ezért,
bocsánatot elnézést kérek.
Az éj nem törődik szürke hajaddal,
felhők jönnek felfokozott szavak,
búcsúzni így tőled nem akarok,
pörög gyorsul órája télnek-nyárnak,
de egyre gyengébbek az ölelő karok.
Varga István