Kolduló királyként járok, bolyongok
az édes múltban, tarolt udvaromban,
de képek, kacajok édes illatok
szelíd elegye örökre velem van.

És újra látok rég halott arcokat,
mosolyt, hallom, hogy elhulltak nevetnek,
remélem, e szellemidézés alatt,
nem leszek pogány, hűtlen és eretnek.

Vajúdik, forog, és forrong a világ,
de enyém az emlékezés hatalma,
régi, kopott konyhánk fokhagyma szagát,
szívom tüdőmbe, és iszom magamba.

Indulat, düh, átkok halánték alatt
alszanak, csitít az örök változás,
csak a lobogás, az életvágy marad,
a véteksort oldó önmegbocsátás.

Feledés a voltat elboronálja,
mindent befúj a sivatagos idő,
átlopok színeket a szürke mába,
jelenbe, birodalmam él, újra nő.

2015. 01. 23.