Az én Golgotám különös kegyetlen vesztőhely- fajta:
nem elégszik meg azzal, hogy egyszer keresztre feszülök rajta…

Újra és újra ugyanazt a keresztutat járatja velem,
s a szegeket a tagjaimba rendre én magam verem…

Az én Barrabásomat mindig kiváltja a csőcselék-kánon,
és ott a sivatagon át közelít felém a ladikos Kháron…

Az én Pilátusom, ha keresztre már századjára ítél,
még mossa kezeit, de a szemével százegyediket ígér…

Az én keresztemen nem fog az idő, soha el nem fárad –
vérrel locsolom rostjait, nem korhad és soha ki sem szárad…

Az én stigmáimat hiába takarja sűrű rostú halotti lepel –
legalább egy folyton átüt rajta és az Atyaistennel perel…

            2017.12.28. Csorba Tibor