Az ész és a szív, a két zsarnok,
Mert ha úgy érzed, hogy fáj a szív,
Az ész tudja, csak ő a bajnok,
Míg a szíved szerelemre hív.

Ha a szív érzi, boldog, remél,
Az eszed rögtön tiltakozik,
Szívedbe mély titkot rejtenél,
Az eszed pedig acsarkodik.

Oly nagyon sokszor elgondolod,
Vajon melyiket kell válasszad,
Ha titkod súlyát így vonszolod,
Az eszed vajon majd választ ad?

Nem. Soha. Egymással harcolnak
Morcon, kibékíthetetlenül.
Majd kétségek közé hajszolnak,
Hogy nem úszod meg sértetlenül.

Ha fáj a szerelem, nos, látod,
A szíved akkor is vágyódik.
És ez a boldogtalanságod
Az eszed mélyébe záródik.

De mégis... a szív és ész együtt,
És csakis együtt létezhetnek,
Mert szív nélkül a lét mindenütt
Azt rebegi, csak létezhettek.

De nem, nem vagytok... És az ész, mondd,
Ha te mégis szívet választasz,
Mondja-e majd még néked: álmodd,
Álmodd utad, amerre tartasz.

Kössetek békét, szívem, eszem
Hisz mosolya vadul megigéz,
Őt akarom, nem védekezem,
És elveszik rögtön szív és ész.

2015. július 3.

T.M.