Volt egy kakas, tudós, jeles.
Vagy talán csak fő kotnyeles?

Kapirgált ő itt is, ott is
Hajtotta a tudásszomj is.

Tudásszomj, vagy önimádat,
Egyre megy ily koponyának.

Egy szemétdomb kevés nekem
Mondja egyszer tyúkanyónak.

Öreg tyúkom értsd meg végre,
Más jérce is van a képbe.

Sopánkodott szegény pára,
De békének nagy az ára.

Kakas az úr büszke, okos.
Én meg tyúkként kicsit koros.

Könnyes szemmel tűrte, nézte,
Ahogy jött a sok új jérce.

Kakasunknak dicső kora
Nem áldozott le így soha.

Jércék jöttek, újak s újak
Hódoljanak Kakas úrnak.

Dicső fejét fennen hordta,
Amíg el nem jött a róka.

„De jó buli, de jó móka,”
Örvendezet most a róka.

Dölyfös kakas, sok jércével,
Jó falatok, bő ebédem.

Jércemellek, herepörkölt,
Álmodozott a vén dörzsölt.

Ugrott egyet, nagyot, bátrat,
Megmarkolta a kakashátat.

Róka szája tollal tele,
Menekül a kakashere.

Öntelt kakas ólban csücsül magában,
Legszebb éke, farok tolla maradt a róka szájában.

Szegény kakas, meghúzódott az ólban.
Tyúkanyóm, csak Te kellesz most, valóban.

Mikor újra nőtt a tolla,
Felszökkent a szemétdombra.

Hódolatot, csodálatot,
Jércét látni álmodozott.

De a jércék szétszaladtak világgá.
Dölyfös kakas így maradt most magába.