Hajnal pirkad, csönd lebben,
fény játszik a reggelben,
város zaját messze hagyva
elindulunk lassan rajta.

Ösvény kanyarog, fűben harmat,
madárdal közt minden hallgat,
táskánkban víz és az álom,
hegyek várnak túl a tájon.

Ág hajol le, moha illat,
patak surran, követ mozgat,
szél mesél az ágak között,
lépésünk így hoz örömöt.

Pihenünk egy rét ölében,
napfény ül mező zöldjében,
fűben hever a gondolat,
távol minden súly és harag.

Tovább megyünk, dombon át,
sóhajt fenyő lombja ránk,
csúcson állva, szív verése
ez a csend legszebb zenéje.

Lent a világ, fent az égbolt,
az ember itt örül, boldog,
nem kell több, csak út, meg erdő,
és elmegy a borús felhő.

Nap nyugatra készül lassan,
árnyék nyúlik fűben, tájban,
hazatérünk vidámsággal,
világ ezer csodájával.

TM