Eltemettük az óévet hó nélkül,
Nem havazott, tavaszt hozott.
Madarak szállnak, nem dalolnak.
Kiskertünkben rügyecskék bújnak,

Erdei virágok már sorban nyílnak;
Csillagfejét elsőként hóvirág dugja.
De kedves, hisz napsugár hívogatja.
Fák alól kicsalogat, várod a tavaszt.

Csillagvirág a fű közül már üdvözölt.
Kék ibolya kikandikál, s rád köszönt.
Füvek virágai sietnek ott is, itt is.
Kismadarak csodálkoznak: csip-csip.

Megéheztek, kertbe jönnek, hátha
Találnak még több magot is arra.
Mókus ugrál egy kopasz fán, - rajta!
Áll egy fenyő tobozai felé integetnek.

Rátalál, kóstolgat is – Mak-mak: jó ez.
Kis cinkénk is csipogja, és erre repdes 
Nyitni kék; kis bokrokon magot keres.
Ide száll az ablak elé, kopogtat felém,

Magot szórok, be is kapja – nem fél.
Hisznek a tavasznak, de jön még a tél.
Ne csapjon be a napocska korai sugara!
Tavasz a télben itt, de máshol havazik.

Simogat már a napsugár bizony, jólesik.
A tél üzen, hogy visszajön mifelénk is…
Messze földön, hol nem járt tél sohasem,
Hó szakad váratlan és mindent betemet.

Lavinák görögnek, utat, s házat temetnek.
Emberek, ezrével; menedéket hol lelnek?
Vannak helyek, hol csak csoda menthet.
Vannak még csodák? Hidd, hogy lehetnek!

Nyírbogdány, 2018. január 13.