Késő őszi alkonyatban 
Bandukolunk megroskadtan, 
Idestova nyolc éve már 
Együtt megyünk, én és anyám. 

A nap régen leáldozott, 
Az est semmi jót nem hozott. 
Szemed elé ködfátyol szállt, 
Néha tudod, ki vigyáz rád. 

Előtörnek régi képek, 
Mintha csak most történnének. 
Ez a világ már nem kerek, 
Minden összekeveredett. 

Az út kínnal van kirakva, 
S milyen hosszú? Ki tudhatja? 
Bozótosban sötét árnyak, 
Intenek, csak meg ne lássad! 

Fejünk felett varjú sereg, 
Az elmúláson kesereg. 
Jeges szél csap az arcomba, 
Bú a lelkemet mardossa. 

Mert a végzet útján járunk, 
Bukdácsolunk, alig látunk, 
S az út végén fekete árny, 
Hív magához a vén halál. 

S hogy Te, vagy én érek oda 
Előbb, azt csak Isten tudja - 
De addig szorítom kezed, 
S amíg lehet, Veled leszek.

2010. ápr. 22.