Két kezét kulcsolva,
az oltárra feltekint.
Az Úrhoz könyörögve,
susogja megint.
Kérleli azt esdve,
bízva, meghallgatja.
Mit, csak ő érthet meg,
lelke tükrét látva.

Mert csak égben nyerhet
üdvöt, s megbocsátást.
A Hit templomából
nyíló bebocsátást.
A földi valóság,
s elkövetett bűnök.
Könnyes szemmel kérdi!
Atyám miért tűröd?
Mondd, Atyám! Mondd, kérlek!
Miért fáj itt bennem?
Mitől sajog, zokog,
testi ketrecemben?

Az, amit te adtál,
magad teremtettél!
Mivel Jézus Krisztus
jegyesévé tettél!
Érted fogadtam meg,
cipelem más vétkét!

A világi élet,
nékem sosem kék ég!
Még a nap rájuk süt,
felhőtlen ragyogva.
Könyörgök érettük,
hűvös magányomba.
Mi nem osztályrészem,
ők két kézzel szórják.
Gazdag bujasággal,
könnyelműen ontják!

Tehetetlen bénán,
sokszor csak szemlélem.
Miért van ez Uram?
Miért, egyre kérdem?
Ha majd egyszer talán,
eljön a megváltás!
Színed előtt állva
a végső főhajtás.
Életem kevés volt,
hogy itt lent elérjem.
Kérlek Uram, kérlek,
bocsásd meg ezt nékem.